2016. július 18., hétfő

Az anya, a nagymama és a dédi esete


Hát, drágáim, nagyon nagyon csodálatos dolog történt a mai napon. Egy olyan tündérrel tréningeltem ma, akinek a lányával immár fél esztendővel ezelőtt, tehát egy nagymamával.

A nagymama nagyon nyitott volt, de örökké amolyan bűnbak és lúzer szerepben tündökölt az élete folyamán.

Folyamatos igazságtalanságok történtek vele, ellene vallottak olyan kollégái, akiket ő mindig segített és még a férje sem állt ki mellette soha.

A főnixen világosan láttam, hogy az apai vonalon van a baj, még pedig az apai nagymama élete miatt.

Jól láttam. Az apai nagymama egy áldott jó teremtés volt, de sokat szenvedett a földön. A férje, a nagypapa ütötte verte, mindig vele intéztetett el mindent, igazságtalan volt a gyermekeivel is.

Akivel én ma tréningeltem, ő az unoka volt. Őt szerette a nagymama. Vitte magával az erdőbe, tanította a gyógynövényekben rejlő értékes erő használatára, de az édesanyja utálta az anyósát, sokszor nem engedte hozzá, pedig szemközt laktak a falujukban.

A főnixen dolgoztunk a nagymamával, feloldoztuk, mert jellemző, hogy bár ő volt a megalázott és a sértett fél, hite ellenére, mégis neki volt bűntudata mindenkivel szemben.

A drága unoka, ( hatvanan túli nagymama), most boldogságot kívánt neki, és megköszönte azt a sok szeretetet, törődést, amit kapott tőle.

Mivel elbúcsúzni sem tudtak egymástól a nagymama halálakor, ezért az unoka ezen bűntudatát is oldanunk kellett.
A nagypapa túl élve a nagymamát, azzal szembesült, hogy egyik gyerekének sem kellett! Dobálták ide oda, a mocskos ronda igazságtalan szarkeverő és verekedős természetéért.

Ám a végkifejlet csodálatos volt!
11 óra 10 perckor sikerült a nagymamának elmennie a fénybe, még pedig jött érte a Szűz Anya, akiben ő mindig is nagyon hitt.

Mondtam a tréningelőmnek, érzem, hogy most egy hatalmas karmikus teher megy le az egész családfáról. talán mondanom sem kell, hogy a lányával is mindig ugyanez történt!
Lépten nyomon. Nem becsülték meg, sőt, igazságtalanságok érték munkahelyen, otthon a férje részéről egyaránt.

És mi is állt mögötte? A dédivel történt szörnyűségek. Ő vele bántak gonoszul, férje, menye egyaránt. És ez az igazságtalanság adódott át generációról generációra.

Egész pontosan az:
Kiteszem a lelkem, de nekem nem jár köszönt. Még sem becsül senki.

Ezt élte meg mindhárom nő a családban. Dédmama, nagymama és az anyuka egyaránt.

Ám örömmel tudatom, ennek most vége.

Most mér fény, szeretet, és szabadság veszi körbe a dédit, sőt, az általa úgy imádott Szűz anya szeretete is.

A ma velem tréningelt nagymamát, és a szuper lányát, aki két gyermekes pedagógus, őt is.

A nagymama felhívta a lányát, hogy 11 óra 10 perckor nem érzett-e valami furcsát?

A válasz a következő volt:
"De igen! Először összeszorult a szívem, de aztán egy hatalmas nyugalom, és egy békés eufórikus örömérzés fogott el."

Hát így váltódnak meg a családfák a mi főnixünk által. Így vesszük le a lelki terheket a tréningelőinkről égi segítőink, és vezetőink segítsége által.

Így szabadulunk meg a félelemtől, a szorongástól, a szenvedéstől.

Mert egyet mindenki jól véssen az eszébe!

A félelem a hit teljes hiánya! (Dr.Joseph Murphy)

ITT lehet hozzám jelentkezni főnixre, és itt lehet rendbe tenni önmagunk megváltásán keresztül az egész világot.

A sors különös ajándéka, amikor anya és lánya ennyire értelmes és egy követ fúj. Tudnak majd együtt teremteni, még pedig ezerrel! ☼ A dédi pedig odaátról segít nekik.
Ez csodálatos!

Szép estét, szép álmokat mindenkinek.

Csillátok és Andrisotok