Egy nagyon fontos ábra az ember felépítéséről, Isten és az ember kapcsolatáról, Grigorij Grabovoitól a teremtés mikéntjéről.
Innen értettem meg, hogy mit is csinálok én tulajdonképpen a tréningeimen.:
Egyetlen mondatban összefoglalva: Önmagunk tudatos felépítésén keresztül haladva felvesszük a kapcsolatot halhatatlan lelkünkkel, és megtanuljuk együttműködve vele megteremteni saját valóságunkat.Ez a tudatosság!!
Nem szenvedni érkeztünk ide a földre,hanem TEREMTENI!
Tudnotok kell, hogy amikor a tudatfelszabadítás hét lépése programunkat használjátok, akkor tulajdonképpen a lélekből teremtést gyakoroljátok.
Mit kell erről tudni?
1/ A lélek az a struktúra, ami szervezi, a világot.
2/Amit lélekből teremtesz, nem csak ezt az egy földi valóságot hanem az örökkévalóság írja át. Ez az új tudás beíródik a lélek tudásába, és ezáltal A minden létező tudatosságát emeli.
3/Amit lélekből teremtesz, azzal egyensúlyt, harmóniát hozol létre a világban, mert mindünk lelke egy és oszthatatlan. Mi vagyunk a szeretet óceánja, egy-egy csepp az óceánból, de attól még maga az óceán vagyunk.
4/A lélek olyan az egonak,- azaz az éntudatnak, - mint a szülő a gyermeknek. Hiszen a tudat az ő teremtménye. Ezért felelős az ego fejlődéséért, és a legjobbat akarja neki.Ám segíteni csak akkor tud, ha a tudat ezt igényli és felveszi vele a kapcsolatot.
5/ Einstein mondja, egyetlen probléma sem oldható meg azon a szinten, amelyiken keletkezett.
Jelen világunk problémáira ez kimondottan igaz. Ám a lélek szintje magában foglalja a tudat és az anyagi világ szintjét. A lélek felette áll a 3 dimenziós világnak, mert a lélek az örökkévalóság része. Ezért amit lelki szinten megoldunk, az megoldja az összes többi alatta lévő világ dolgait is.
6/ A lélek legkevesebb 500-as frekvencián érzi jól magát, ami a szeretet szintje, harmóniára törekszik. Amikor diszharmónia van bennünk,- azaz egyensúlytalanság,- ő azt ki akarja javítani, és ehhez minden tudással rendelkezik. Nekünk csak tudnunk kell, hogyan lépjünk vele kapcsolatba. (ennek mikéntjéről szól a tudatfelszabadítás hét lépése módszerem.)
7/ Teremteni születtél a földre. Ha bármi nem teszik a világodban, tudd, hogy azért vagy itt, hogy változtass rajta.
Ezt bármikor megteheted jellemed felépítése, a múlt feldolgozása és a konstruktív gondolkodás, valamint a lélekből való teremtés módjának elsajátítása által.
8/ Te és minden ember Isten társteremtője. Amikor cselekszel, akkor Isten veled együtt cselekszik. Ő benne van minden cselekedetünkben. Ezért fontos, hogy mit teremtünk! Építőek avagy rombolóak vagyunk gondolataink, érzéseink, avagy tetteink által.
9/ A világot nem felülről rendelik el, hanem alulról szerveződik.
Tehát MI teremtjük, MI hozzuk létre.
Ezért nem igaz, hogy amint fent, úgy lent. hanem fordítva igaz:
Amint lent, úgy fent. És ezen TE bármikor tudsz változtatni.
10/ Tehát rajtad, a cselekedeteiden múlik, milyen a világ. Rajtunk múlik, milyen a világ.
Ezért 2015. szeptember 13-ától újra indítjuk a Légy Temagad a tudatosság szertartásunkat, de teljesen más alapokról és szertartással, mint két éve.
Kizárólag tavaly vagy az idén végzett főnixesek, vagy a tudatfelszabadítás hét lépése programunkat elvégzettek jelentkezését várjuk.
Teremtsünk egy jobb és szebb világot itt és most!
Andris elkészíti a feliratkozó panelünket, még a mai napon.
Áldás népünkre és minden teremtményre földön és égen egyaránt. Áldott a Teremtőnk, és áldott a világ. Ez így van itt és most. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Főnix: http://www.kassaicsilla.com/#!fonix-konzultacio/cxum
Tudatfelszabadítás hét lépése tanfolyam, végzett főnixeseknek:
http://kassaicsillatrener.wix.com/tudatfelszabaditas
Startlapunk minden módszerünkről:
http://kassaicsilla.com
Szép napot kedveseim, hamarosan készítem e heti videómat, melynek címe még alakul.de valószínűleg ez lesz:
Ha a tudat változik, változik a világ,de ha nem,nem változik semmi.
Köszönöm Andrisomnak a csodás ábrát. ♥
Csillátok
Ma már köztudott tény, hogy az önismeret gyógyító hatással bír, ismertette 1956-ban Selye János magyar származású, Nobel díjra jelölt kutató biológus, Életünk és a stressz című világhírű, 37 országot bejárt 20 évi kutató munka eredményeként megírt bestsellerjében. Magam is aláírom, hogy ez az állítás igaz! Kassai Csilla vagyok, mániákus depresszióból, pánikbetegségből, alkoholizmusból az önismeret által kigyógyult író,motivációs tréner és előadó. Isten hozott az oldalamon! ☼
Menüpontok
- Címlap
- Üdvözöllek Blog oldalamon Drága Látogatóm! Isten hozott!
- Énképépítő ( önbizalom növelő, sorsjavító tréningek
- Főnix szorongás és félelem oldó konzultációk
- Szinten tartó online kurzus végzett 5ről6rásoknak
- Vélemények a programokról
- Meditálj saját zenére
- 5ről 6ra NAP TV
- Képgaléria
- Sajtómegjelenés
- Kapcsolat