A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önbizalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önbizalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 25., szombat

Édes Csillagaim!
Tegnap előtt hírt adtam róla, hogy egy 26 éves lányt az édesapja eképpen szokott kicsi korától motiválni:
Én nem akartam, hogy megszülessél!
A mai tréningelőmet pedig az édesanyja eképpen:
Nem várt gyerek vagy, véletlenül sikerültél be.

Tessék mondani, biztos hogy így kell a szeretetünket kifejezni a gyermekeink felé?

Mindenkinek üzenem, akinek a szülők, enyhén szólva tudatosságának a hiánya miatt ilyan édes "motivációkat kapnak:

Életemnek értelme és fontos célja van, mert Istennek szüksége van rám, ott, ahol vagyok, máskülönben nem léteznék.

Szüleink csak kölcsön kapnak minket a Teremtőtől, csak biológiailag vagyunk az övék. Az igaz szülőnk a Teremtő, a Világlélek, vagy Végtelen Intelligencia. Tehát nem az számít, hogy a vérszerinti szülők akartak-e minket, avagy sem!
Kizárólag csak az számít, hogy a Lelked azért születhetett testbe, mert fontos feladatod van, és Isten szeret Téged. Ő a Boldogság, és TE az Örök Boldogság gyermeke vagy! Minden anyag építőköve a szeretet. Tehát Te, minden és mindenki szeretetből van alkotva. A Te tested, a gondolataid, minden szeretetből van.

Erre gondolj, és nem arra, engem nem vártak, tehát jobb lett volna meg sem születnem. Lehet, hogy a biológiai szüleid nem vártak, de TE Mégis ITT vagy! Élsz! És ezt a csodálatos életet felépítheted magadnak sikeresre, és boldogra! És megmutathatod a világnak, de mit világnak! Az egész Világegyetemnek, hogy TE fontos vagy, értékes vagy, megbecsült vagy és boldog!
Bárkivé válhatsz, bármi lehetsz, csak ki kell tűznöd a célt, és tudnod kell, Istennel együtt TE többségben vagy. Ez mindig is így volt, így van, és így is lesz. ;) Áldott szép további hétvégét kívánunk, SZERETÜNK BENNETEKET!
Akkor is, ha várt, vagy ha nem várt gyerekek vagytok. ♥ Csak az élet számít, ez a gyönyörűséges, teremtő élet! Amit a Teremtőnk szánt nekünk! Semmi más a világon!
VÉSD JÓL AZ AGYADBA!!!!!

ÉN VAGYOK AZ ÉLETEMSUGÁRZÓ NAPJA, AZAZ LÉTEZÉSEM RAGYOGÓ ISTENI FÉNYE, AZAZ LELKE. A SAJÁT LELKEM AZ ÉN SUGÁRZÓ NAPOM, AMI A TEREMTŐ ISTENTŐL SZÁRMAZIK, Ő AZ ÉN SZÜLŐM, ÉS Ő SZERET ENGEM, AKART ENGEM, MÁSKÜLÖNBEN NEM LÉTEZNÉK. Áldott szép napotok legyen! Csillátok ♥

ITT tudtok regsiztrálni a tréningjeinkre:
http://kassaicsillatrener.wix.com/startlap

Hajrá Napocskák, MI hiszünk Bennetek! ☼

2014. március 11., kedd

Az élet nem felfedezés, hanem teremtés -egy újabb ötihatis csúcs sikertörténet

Minden tréner álma, hogy tanítványai ne csak értsék, hanem alkalmazzák is a tudást, amellyel szebbé-jobbá tehetik életüket. Ez a levélke egy olyan napocskától származik, aki novemberben kezdte az önmagán való munkát módszeremmel.

És lám, mostanra érett be. Sokat, nagyon sokat dolgozott magán, ahogy levelében is leírja, de meg is van az eredménye. Potyognak az örömkönnyeim, és természetesen ebből videó lesz. Hadd tudja meg mindenki, amit ez a csodálatos teremtés megteremtett magának.

Ő még 2013 novemberben így becézte magát: vadbarom! Ez volt a legkedvesebb szava önmagához. Ma már csak kedves tündérkének szólítja magát, aki mindenből a legjobbat érdemli! Idáig lehet eljutni a pokol mélységeiből, hogy ha tudjuk, mit akarunk, és tartjuk magunkat az 5ről6ra módszerhez.

Köszönöm Istenem4 Köszönöm Beatrix! Köszönöm Kassai Csilla! Ez csodálatos!
Itt tudtok regisztrálni új programunkra, a napi jósorsra. Áldás mindünkre.

Ez a következő lépcső azoknak, akik már rendelkeznek 5ről6rával, főnixszel,

Várunk mindenkit minden programunkra! Áldás Mindünkre. ♥



Kedves Csilla!

Régen nem jelentkeztem.Alakulóban voltak a dolgaim és gondoltam megvárom amíg pozitív eredményekkel állhatok elő.Eljött hát a pillanat!Viszont lehet,hogy kicsit hosszabbra fog sikerülni,annyi minden történt.Aztán majd szeretnélek megkérni,csemegézd ki belőle az építő momentumokat és oszd meg a többi kedves Napocskával,hiszen tudod,ha csak egy egy valakinek segítünk az már boldogság.

Szóval az elejét tudod a történetnek.Novemberben csináltam a Főnixet,és a 21 nap után valami fergetegesen éreztem magam.Majd karácsonyra haza utaztam szülőkhöz,ami nagyon időszerű volt és nagyon vártam is.Viszont lehet,hogy nem a legjobb volt önmagamra nézve.Szülők 100%aggódás és negatív energia.Jaj,mi lesz ha...és nehogy úgy legyen,mert akkor aztán megnézheted magad.Szóval mikor vissza jöttem rá egy hétre ahogy anyukám megjövendölte kirúgtak a munkahelyemről.

Ez január közepén történt,ekkor beszéltünk utoljára.Próbáltál kézzel-lábbal segíteni,hogy megértsem,de akkor még nem ment.Vegyem le a problémáról a figyelmem,küldtél hála lapot stb,hallottam én amit mondtál,az információ megvolt,de nem értettem azt hiszem.

Ma már értem.

Nem voltam rosszul,mert rengeteget gyakoroltam.Reggel is este is 1-1 órát és napközben is munkahelybevonzó ima,áldásküldés buszon,metrón,egész nap okos kérdések,tehát nem engedtem be semmit ami negatív.
Viszont valahogy a testem nem akart engedelmeskedni.Volt,hogy reggelre 8 herpesz lett a számon,majd belázasodtam,ágynak estem.De nem adtam fel!

Gyakoroltam és gyakoroltam és gyakoroltam!Nem mindig voltak egyforma jó eredmények.Akkor azt mondtam:ez ma egy ilyen nap.Majd holnap jobb lesz.És jobb lett.Éjjelente nem tudtam aludni,ettől szenvedtem leginkább.Majd amikor a relax teám is csődöt mondott,úgy döntöttem neki megyek az éjszakának tea,valeriana és egyéb kegyszerek nélkül.Ha így sem alszom és úgy sem,akkor minek?Ekkor jött a Pál-fordulat.

Az első éjjelnem volt túl vidám,2 órát aludtam.Általában videókat nézegettem Tőled és olyan emberektől akik szintén ilyesmivel foglalkoznak.Nem tudom hány százat néztem végig,mindegyikből tanulva.Majd egyik éjjel a szőnyegen ülve meditálni próbáltam volna,jött egy érzés.Nem gondolat,Érzés!Elkezdtem hálát érezni azért,hogy vagyok.Hogy van kezem,lábam,szemem,amivel még látok is!Hogy fedél van a fejem fölött,hogy egészséges vagyok,szép és okos,szerető testvérem,barátaim,szüleim vannak.Nem tudom hány percig soroltam,de ezzel együtt olyan nyugalom és belső boldogság,békesség telepedett rám amilyet még soha nem éreztem előtte.Ez volt a megértés pillanata.

Majd végig aludtam másfél napot és azóta minden éjszakát.És itt jön,hogy mennyire minden értünk van!Elkezdtem hálát érezni azért,hogy kirúgtak.Hiszen ha ez nem történik,sosem lett volna ennyi időm,hogy csak magammal foglalkozzak.Olvassak,imádkozzak,befelé figyeljek.

Hiába mondtad Te és olvastam és hallottam,egyszerűen nem értettem,hogy a külvilág egy tükör.Azt látod a világban ami benned van.A helyzetek,az emberek körülöttünk,mind azt mutatja ami bennünk van.Mi mást is mutatna?Ahogyan érzel.Az élet nem felfedezés,hanem teremtés.Ahogyan érzed magad.Ma már olyan egyszerű mint egy pofon.De ezt mindenkinek magának kell megszülnie és mint olvashatod,nem volt könnyű szülés.

Tehát csak azt szeretném ha megosztanád,ha valakinek nem úgy megy a tudatos teremtés ahogyan szeretné,és nem úgy jönnek az eredmények ahogyan szeretné,az Úristenre kérem fel ne adja!Mert lehet,hogy nem 21 nap lesz,hanem 22-23 vagy 25,de nem marad el a csoda!Nekem 30 nap volt.

Csak kérni kell!Segíts Istenem,segíts.Azt hiszem nekem ez volt a varázs mondatom.

Segíts,Istenem segíts,hogy megértsem,hogy hogyan tovább és merre.Köszönöm,hogy kinyitod a szemem a fülem, a lelkem,a tudatom,az érzéseim,hogy megértsem.Tudom,hogy siker, szerencse, harmónia, boldogság, bőség, szeretet ragyogja be az életemet,életem minden szintjén és minden pillanatában.Legyen így,most.

A másik hiba amit vétettem,-ha lehet ezt hibának nevezni-amikor az ember kéri,a segítséget,akkor engedje,hogy segítsenek.
Nem úgy mint én csináltam,hogy azt aztán már nem!Nincs az az Isten,hogy én azt és úgy stb.Mert van!Hogy azt és úgy és képzeld ennél jobbat nem is tehet magával az ember.Ez van most.Olyan munkám lett,amire azt mondtam,hogy nincs az az Isten.De ilyen szuper helyem az anyám hasában sem volt.Úgy kaptam pontosan mindent ahogy kértem.Kértem olyan munkahelyet ahol megbecsülik és megfizetik a munkámat,segítőkész,barátságos kollégákat,normális beosztást,ne kelljen éjszakázni,és bírjam fizikálisan,vagyis a nekem minden szempontból legmegfelelőbbet.Azt kell mondanom:tejesítve,ebben a sorrendben!

Olyan jól érzem magam,mint még soha talán.Hihetetlen és fantasztikus érzés amikor az ember kezébe veszi a sorsát és tudja,hogy ezt teremtettem,ezért ez és ez történik velem.És nem ez miért történik velem?Óriási különbség tudni,hogy nem a sors és nem az élet hanem én!Én vonzom magamhoz azáltal,hogy nem tanultam meg a leckét.Nem az élet ajándékoz,hanem mi kerülünk magasabb szintre.

Szóval sokadszor is köszönöm Neked és persze magamnak,hogy ilyen szorgalmas és kitartó okos kis tündérke vagyok.Lettem.Általad,veled,nem is tudom,hogy fogalmazzam.Köszönöm.Lassan azt hiszem készen állok a társideál tréningre ugye? Millió puszi:Beatrix

♥

Mit is tehetnék hozzá ehhez a nagyszerű íráshoz? Íme, ez történik, amikor megszületik a megértés.
Amikor leesik a tantusz. Amikor átfordul a tudás bölcsességgé az önismeret szűrőjén keresztül. 

Boldog vagyok. 

Hát nem csodálatos a világ?


Kassai Csilla író
http://5rol6ra.blogspot.com
skype:kassai.csilla

tel:30/856-4083

Ui: és ne feledd! Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más a világon!

2013. szeptember 29., vasárnap

Két nappal túl az ötvenen.-Gondolatok Tőlem Neked,- és egy kérdés:"Uram, csak ennyi?"

Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt tortát az egészségemre.
A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.

A kicsi unokám, Rebeka, elhozta a hegedűjét, és játszott nekem három dalt is! A Boldog szülinapot azt nem játszotta el, mert nincs megelégedve saját játéktudásával ebben a dallamvilágban, de játszott helyette nekem három másikat!
Megvallom, sosem voltam oda a komoly zenéért, sajnos. . . De amikor az embernek a saját unokája játszik hegedűn, az teljesen más! Nincs attól szebb zene, nincs attól szebb hangzás, és nincs attól szebb látvány!

És mikor Kattingatós királyfi is hegedült Rebeka hegedűjén, na az volt maga a mennyei manna. És amikor együtt elvonultak Andris szobájába zenélni 432 Hz-en, azt hárman hallgattuk végig a nyitott ajtón keresztül. Én, anya és apa, aki a kisfiam, a maga 34 életévével.

Drága Timikém, megkaptam Lacikáéktól a közös ajándékotokat, de meg kell vallanom, maga az a tudat, hogy fontos nektek az én születésnapom, hogy gondoltok rám, hogy ilyen szépek, és csodálatosak vagytok, mindenki boldog párkapcsolatban él most már velem együtt, a legszebb ajándék nekem a világon! ♥

Azt mondják, egy anya csak annyira lehet boldog, mint a legszomorúbb gyermeke.

A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.
Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt tortát az egészségemre.
Nekem mindkét gyermekem boldog, és én is az vagyok. Ám ez nem volt mindig így. Ma már világosan látom, hogy a tudatos önismeret által és az ebből fakadó természetes módon kialakult  hitem által jött rendbe a saját életem, és mivel mindkét gyermekem nyitott a lelki életre, és alkalmazza a tudást, azt övéké is rendben van. Ők is dolgoznak magukon, ők is alkalmazzák és éppen ezért gyönyörűséges számomra ezt látni, hogy mindenki sínen van, mindenki rendben van. Sőt, a boldog, ideális párkapcsolatomat, az ikerlelkemet is az önismeretnek, saját magam tudatos felépítésének köszönhetem. ♥

Manapság nagyon sok olyan konzultációm volt,melynek során sorra fény derül a generációs mintákra, amelyeket bámulatos módon tudunk átalakítani, transzformálni az önmagunkon való munka által.

Ennek része az ibolyaláng, de tudnotok kell, hogy ez nem helyettesíti a tudatos önismeretet.
Miért is?:
Hát azért, mert ibolyalángolhatjuk magunkat és a környezetünket ezerrel. Feloldhatjuk a a több évszázados félelmeinket vele DNS szinten. Ám ha nem változik a gondolkodásmódunk, és nem jön létre a felismerés a tapasztalásinkból, nem fejlődtünk semmit, és vissza fogjuk termelni a helytelen gondolkodásmódunk által a hozzájuk kapcsolódó helytelen érzéseket. Olyanokat, mint félelem, szorongás, bűntudat, stb, és ott vagyunk, ahol a part szakad.

Mi tehát a megoldás?
A jó alapozás, pont úgy, mint egy ház építésénél, mert egy jó alapra már lehet építeni.

Egy ember esetében ez a jó alapozás a félelmek tudatosítása, okának megkeresése, feloldása és sorsjavító új szokások felépítése. Ezt követően tisztázzuk, hogy te nem az vagy, amilyen szerepet játszol most az életedben a másoktól felvett minták alapján, és ezen bármikor változtathatsz, jöhet a segítő EGO építés, célok kitűzése, mert ha ez megvan, és beépül szokásainkba önmagunk tisztelete, szeretete, és megbecsülése egy optimista értékrend szerint, már jöhet az ibolyaláng, és jöhet minden más is. Egy szorongásoktól mentes ember ugyanis már képes felfogni az információkat, magyarán hatékonyan tud tanulni.

A kislányom is használja ezeket a dolgokat, minden tréningemet elvégezte. Milyen érdekes! Aki dolgozik magán tudatosan, az sikeres lesz? Az alkalmazza a tudást, az boldog lesz? Aki megtanul hinni és bízni, jó kapcsolatban lenni a természeti erőkkel, és azok forrásával, az erős lesz?

A válasz egy határozott és egyértelmű IGEN.

A lányom és fiam párjai, másik felei előtt pedig le a kalappal!  Csodálatos nagyszerű Emberek. Nincs a menyemnél jobb anya a Földön. Nincs a vőjelöltemnél jobb Ember a Földön.

És mikor tegnap az én csodálatos menyem azt mondta, Csilla, már most félek, hogy egyszer el kell engednem Rebeka kezét, olyan jó volt, hogy mondhattam neki, Te nagyon jó anya vagy, drága Eszter, és van egy remek könyv, ami tele van olyan imákkal, hogy a szülő a gyermeke miatt érzett félelmét hogyan tudja átalakítani bizalommá? A könyv címe: Az Imádkozó szülő hatalma.  ANNYIRA TISZTELEM a MENYEMET AZÉRT, HOGY MÉG ETTŐL IS JOBB ANYA ÉS TÁRS LEGYEN! És ezt tegnap meg is mondtam neki! mindketten nagyon elérzékenyültünk. Tudja, hogy szeretem.

Azt mondja Brian Tracy, valamennyien áldozatok áldozatai vagyunk. Nem volt kitől megtanulnunk az önismeretet, mert szüleink sem optimális módon lettek felnevelve. Ám ennek most már nem kell így lennie.
Nem kell a félelemnek, szorongásnak,boldogtalanságnak generációkról generációra tovább másolódnia.

Az önismeret valóban gyógyító hatással bír. Pont úgy, mint ahogy nagy tudósunk Selye János orvosbiológus kutató 1956ban 20 esztendei stressz kutatásról szóló bestsellerjében már megírta.

Nincs új a Nap alatt. Világosan látható, hogy a tudomány és a hit napjainkban összeért.

2013. szeptember 27-én beléptem az ötödik X-be. Ma 50 éves és két napos vagyok. :D

MOST jutottam ahhoz a felismeréshez, amit egyszer régen mondtak nekem, vagy úgy 20 esztendeje, és akkoriban sehogyan sem értettem.

"Egy ember megkérdezi Istent, hogyan tudja Istent megismerni, szolgálni, és hálát neki az életért, és erre az volt a válasz, hogy ha annyi életet leéltél, mint ahány levele van ennek a nagy tölgyfának, akkor megismered Istent, szolgálod, és kifejezheted háládat neki az életért.
És erre az Ember így válaszolt: - Uram, csak ennyi?"

Most ötven esztendősen és két naposan azt mondom: - Uram csak ennyi?

Hálát adok az életért, a gyönyörű családomért, minden tagjáért, hálát adok a sok tapasztalatért, a boldogságért, sz értelmes életért, Tiértetek, a fejlődésért, és mindenért. Egyszóval a létezés minden pillanatáért. Az élet szép, az emberek jók, a világ pedig pont olyan, amilyenné tesszük Önmagunkat!

Hiszen sorsodban van a jellemed, vagy egyszerűbben a jellemed a sorsod. (Dr Joseph Murphy) Az isteni tudás egyházának lelkésze, és tanítója.

"Az isteni tudás pedig nem más mint maga az önismeret, mert minden egyes ember magasabb rendű énje maga Isten. Ő ül a szívünkben azon a bizonyos trónuson, ami a hatha jóga elmélyülés gyakorlatában. Ővele vesszük fel a kapcsolatot a jóga útján, és tulajdonképpen egész életünk erről a keresésről, és megtalálásról szól. Ez létünk célja, a bennünk lakó sorsjavító én, azaz a magasabb rendű intelligenciával való kapcsolódás és önmegvalósítás."


Köszönöm Teremtő Atyám és Teremtő Anyám, mindent nagyon köszönök. ♥

Kassai Csilla önismereti író és tréner
http://5rol6ra.blogspot.com
http://facebook.com/kassaicsillairoestrener
http://youtube.com/csillair 
email: csillair@gmail.com
skype: kassai.csilla
tel:30/856-4083

ui. és ne feledd! Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más a világon! A Te isteni magasabb rendű Éned ugyanis nem más, mint a TE belső Napod.

2013. szeptember 27., péntek

Szertartás nevet változtattunk! Légy TEmagad a Tudatosság!

Köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok. Kitartóan dolgozunk azon, hogy egy szebb és jobb JELENT teremtsünk magunknak és másoknak. Mi, akik napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra gyújtjuk a gyertyát, és mondjuk imáinkat, ezt mind azért tesszük, hogy lelkünkben, otthonainkban, családjainkban, országunkban, bolygónkon mindenki békében, egészségben, boldogságban, jólétben, és egyre nagyobb tudatosságban fejlődhessen.

  Dr Joseph Murphy azt tanítja: "Egyetlen bűn van a földön, a tudatlanság, és ez minden szenvedés forrása."
Minden szándékunk az, hogy segítsünk mindenkinek abban, hogy önmagára találjon, félelmeitől véglegesen megszabaduljon és gyakorlati önismeretre tehessen szert, hogy azt naponta alkalmazva az élet napos oldalára kerülve megvalósíthassa önmagát.

  Azt mondja Selye János, a tudásból kizárólag az önismeret által érlelődik bölcsességgé.
Milyen érdekes! A tudás saját magunk megismerése, és tudatos felépítése nélkül sohasem válik bölcsességgé. Egy Ember, aki ismeri önmagát, magabiztos, talpraesett, nyitott az újdonságokra, optimista, toleráns, és folyamatosan képzi magát.

Márciusban kezdtük a szertartásunkat. Előbb az országért, más nemzetekért, majd a Földanyáért, később saját boldogulásunkért, és családjainkért.
Hiszen a földön akkor lesz béke, hogy ha az ember lelkében béke lesz.

Nem hozhatunk fényt a világba úgy, hogy sajog a lelkünk a bánattól, fájdalomtól félelemtől.

Nem hozhatunk fényt a világba úgy, hogy mi magunk nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.


Nem hozhatunk fényt a világba, mert a világ maga a fény.

Viszont egyet bármikor megtehetünk! Kérünk magunknak olyan szemeket, olyan látást, amivel meglátjuk fától az erdőt. Olyat, amitől észrevesszük a fényt a világba.

Elindulhatunk bármikor a tudatossá válás útján, és ezáltal megteremthetjük itt és most magunknak a kánaánt. Az ember sokkal, de sokkal több annál, aminek képzelni magát. Isten adta hatalma van a világ felett.
Jó helyen vagyunk itt, mert tudatos teremtőképességeinknek nap mint nap együtt gyakoroljuk.
Ma csodálatos dolog történt. Egy anyuka beszámolt nekem róla, hogy a 74 éves édesanyja az ibolyaláng, a megerősítő mondatok, és a sok az érte elmondott imák áldásos hatásának következtében, kijött a fél éves depressziójából, és maga is mondja tegnap óta az ibolyaláng csodás versikéjét. Ma reggel arra ébredt, új életet akar kezdeni!  A kisfia, aki első osztályos, pedig 12 piros pontot és piros csillagot kapott ma az iskolában! Az egész osztály előtt megdícsérte a tanítónéni.  Mi a titok? "Mondatozik" anyával! Minden áldott nap mondják együtt az 5ről6ra megerősítő mondatait, és mellette anya ilyeneket is kitalált: csodálatos a helyesírásom, nagyszerűen olvasok, jó tanuló vagyok, erős és bátor.

Egy kreatív anya csodákat tesz a családban. Mostanában csupa ilyen anyukákkal kerülünk kapcsolatba, akiknek nyomában felébred előbb-utóbb az egész család.

Azt gondoljuk, megéri dolgozni magunkon. megéri ibolyalángolni. Megéri "mondatozni, és legfőképpen, megéri megtanulni az elme működését helyesen használni, és imádkozni.
Hiszen a Bibliában az áll: "Azért teremtettelek, hogy életed legyen és bőségben legyen."
Ez az ígéret pedig mindenki számára igaz. Mi a bőség univerzumában élünk, és hogy ezt meg is lássuk, és éljük, tudatos teremtőkké, ragyogó napocskákká kell válnunk.
Ehhez pedig minden az ég egy adta világon a rendelkezésünkre áll!

Holnap várunk benneteket vissza szertartásukra. A tudatossá válás esti szertartására: https://www.facebook.com/events/242530562555733/

Isten az örök MOST! Mi pedig bármikor dönthetünk úgy, hogy az ITT és MOSTban kiaknázzuk belső forrásunkból  a csodás létezés ajándékait.
Hát nem csodálatos a világ??? ♥ Csodálatosak vagytok!
♥ Áldás mindünkre. ♥
                                                       Csillátok és Andrisotok

                                                        skype: kassai.csilla , csillair@gmail.com
                                                        http://www.facebook.com/kassaicsillairoestrener

2012. április 20., péntek

Változz és változtass, teremts bőséget, új kapcsolatokat! Kapcsolódj a 21 napos online programunba!

Kigondoltuk és megcsináltuk!

Csilla videós anyagait sokan követik a facebookon és a  youtubon. Az ismerősök, tanítványok gyakran írták, hogy erőt merítenek belőlük nap, mint nap. Tanultak a "valós motiváló tanmesékből" és a zenei videókból energiát merítenek.

2012. április 11., szerda

"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning

Kérlek nézd meg  a " Töltődj fel"  önbizalom erősítő tréning bemutató videóját.


"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning
Miről is van szó?

A résztvevők koldusként érkeznek és királyokként távoznak . Többet nem árulhatok el a módszerről, illetve mindent elmondtam a videóban. A tanítványok nagyon kedvelik. Rendszerint az 5-ről 6-ra tréning után szoktuk megtartani. Jelen esetben is van erre lehetőség a szombati tréning napon. A pontos időpontokról a Programok, időpontok menüpontban tájékozódhattok.