Ma már köztudott tény, hogy az önismeret gyógyító hatással bír, ismertette 1956-ban Selye János magyar származású, Nobel díjra jelölt kutató biológus, Életünk és a stressz című világhírű, 37 országot bejárt 20 évi kutató munka eredményeként megírt bestsellerjében. Magam is aláírom, hogy ez az állítás igaz! Kassai Csilla vagyok, mániákus depresszióból, pánikbetegségből, alkoholizmusból az önismeret által kigyógyult író,motivációs tréner és előadó. Isten hozott az oldalamon! ☼
Menüpontok
- Címlap
- Üdvözöllek Blog oldalamon Drága Látogatóm! Isten hozott!
- Énképépítő ( önbizalom növelő, sorsjavító tréningek
- Főnix szorongás és félelem oldó konzultációk
- Szinten tartó online kurzus végzett 5ről6rásoknak
- Vélemények a programokról
- Meditálj saját zenére
- 5ről 6ra NAP TV
- Képgaléria
- Sajtómegjelenés
- Kapcsolat
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önismeret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önismeret. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 6., vasárnap
2016.03.06.Hallom és elfelejtem.Látom és emlékezem.Teszem, és megértem.
Köszöntöm Youtubecsatornánkon az 5 803 feliratkozót és köszönöm a 2 714 419 megtekintést.
Miről szól ez a mostani videó?
-David Herczog jön 3016.03.12-13-14 Három napos rendezvény Veresegyházán! JÖVÜNK! :)
www.nagykovetseg.com
-A pszichológusok és a kamarájuk
-Akik egyik néven fizetnek, a másik néven reklamálnak
-Dobogókő június 10-11-12 10 jubileumi szülinap
-Fogregeneráló tanfolyamon jártunk 2016.március 014-én (Roman Girejlo)
-Közbenjáró imádság,
-Dicsőség invázió
-A Taikiről
-Saját új könyvem megjelenése: 2016.06.12-én Dobogókőn
-Anyai sikerecske
-Egy volt férj teljes átalakulása sikerecske
http://lemon.hu/2015/06/29/igy-elnenk-ha-a-jobb-agyfelteke-venne-at-az-uralmat-felettunk
http://taiki.hu/ Egy nagyon érdekes módszer nyomában
https://www.scribd.com/doc/301454930/Kassai-Csilla-Az-Almod-youtubeos-motivacio-helyesen
Dobogókő nyári rendezvényre megrendelés: KARBANTARTÁS MIATT NEM ELÉRHETŐ! Startlapunk: http://kassaicsilla.com
http://www.facebook/kassaicsillairoestrener ☼
tel: 30/856-4083 Csilla
30/5719694 Andris
Ui:Mindig legyen eszedbe: Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más a világon! ☼
2015. november 29., vasárnap
2015.11.29.Az ego szerepe a fejlődésben és hogy miért fontos felépíteni őt?
Kedveseink! FERGETEGES LÉTET KÍVÁNOK MINDENKINEK, SOK
SZERETETTEL!
A mai videóm durva, szenvedélyes hangvételűre sikeredett, mert elegem van belőle, hogy általam nagyra becsült tanítók is úgy bánnak az egoval, mintha egy buta majom lenne! Pedig az Ego pont olyan lesz, amilyenné felneveled. Itt az ideje megérteni, hogy kizárólag jellemes, erős akaratú magabiztos ember képes helytállni a világban., Ő képes sikeresnek lenni, és boldognak, hát még másokat segítőnek.
Önismereti programjaimat hivatalos web oldalamon rendelheted meg ITT.
(Egyéni és csoportos programjaink- (főnix, bőség, 5ről6ra,
társideál, öti-hati turbo.)
-Érdemes feliratkoznod videólinktárunkra, mert a youtube a közösségi emailek között küldi Neked a frissen feltöltött videóimat,. és sokan
Videólinktárunkra ITT tudsz feliratkozni.
Youtube csatornámra pedigITT.
Videólinktárunkra ITT tudsz feliratkozni.
Youtube csatornámra pedigITT.
KÉRLEK LIKEOLD A Facebook OLDALAMAT!Köszi!
Karácsonyi ajándék akciónk Neked! Ebben a hónapban további 5000 FT-tal olcsóbban juthatsz hozzá a bőségprogramunkhoz, és az önbecsülés tréningünkhöz. ITT tudod igénybe venni.
Miről van szó a mai felvételben?
Miről van szó a mai felvételben?
Az alábbi linkeken saját blogbejegyzéseimet, és mások klassz írásait találod meg. Ezeket fejtem ki a videómban.
A felépített Ego = lélek . Ez a cél, ezt kell elérni, másként nem működik az éledet. Csak tengődsz. Ne szenvedj, teremts!!
A videóban szereplő írásaim linkjei:
A felépített Ego = lélek . Ez a cél, ezt kell elérni, másként nem működik az éledet. Csak tengődsz. Ne szenvedj, teremts!!
A videóban szereplő írásaim linkjei:
A videóban szereplő cikkek forráslinkjei:
- Hármasikreket fogadtak örökbe, aztán az orvos EZT mondta nekik. Forrás.
- Itt a térkép. Amelyik fogad elromlott, a hozzátartozó szerveddel van a baj Forrás.
- A KÉMCSŐBE ZÁRT HARAG egy remek FB bejegyzés Forrás.
A fenti videóban Dr Joseph Murphy Benned a gyógyító
erő című könyvéből a gyógyíthatatlan
meggyógyul című fejezetből felolvasok néhány fantasztikus tanítást Murphy módra., öngyógyító imákkal együtt. Imádom érte!! ♥ Áldott legyen és boldog ez a drága ember, akárhol is van odaát.
Dr Joseph Murphy: A Hit
imája
(Olyan vagy ma, amilyenné a gondolataid tettek. Gondolkodásod összegződése. Életed a Te kezedben van,a többieknek, a körülményeknek és eseményeknek semmi közük a sikereidhez, boldogságodhoz vagy a sorsodhoz. Beteggé, szegénnyé és boldogtalanná teheted magad a gondolkodásoddal, sőt gondolataiddal meg is ölheted magad.)
(Olyan vagy ma, amilyenné a gondolataid tettek. Gondolkodásod összegződése. Életed a Te kezedben van,a többieknek, a körülményeknek és eseményeknek semmi közük a sikereidhez, boldogságodhoz vagy a sorsodhoz. Beteggé, szegénnyé és boldogtalanná teheted magad a gondolkodásoddal, sőt gondolataiddal meg is ölheted magad.)
Sűrűn
ismételgesd: "Hiszek Istenben, az Ő kozmikus bölcsességében és minden jó
dologban. Mindig a legjobbra számítva, örömteli várakozásban élek, és naponta
váratlan csodák történnek velem"
Az emberiség harmonikus fejlődéséért és a fegyverletételért naponta esténként elmondandó imánk.Ima haladóknak, azaz nekünk! ♥
Az emberiség harmonikus fejlődéséért és a fegyverletételért naponta esténként elmondandó imánk.Ima haladóknak, azaz nekünk! ♥
Jó
eredményeink vannak, folytassuk, amit elkezdtünk, tartsatok velünk ma is,
köszi!Jó
szorosan kulcsoljátok össze a kezeiteket, és most este 21 órakor mondjuk el
közösen ezt a néhány rendelkezést:
-
Elvárom, kívánom és kérem, hogy én és szeretett családom isteni védelemben,
isteni szeretetben, isteni harmonikus fejlődésben, isteni áldásban, isteni
tudatosságban részesüljünk most és az elkövetkezőkben egyaránt.
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy vezetőink nagyszerűen vezessék Európát! Az európai nép érdekeit és harmonikus fejlődését szolgálják.
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy a bolygónk vezetése úgy vezesse a bolygónkat, hogy minden rezdülésükkel az emberiség harmonikus fejlődését szolgálja és képviselje.
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy mind a 7 milliárd ember tudatosodjon, és harmonikusan fejlődjön, az isteni útmutatás értékrendje szerint.
- Örök Élet, Örök Boldogság, Örök Egészség! Amint fent, úgy lent.
- Ez így van ITT és MOST. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy vezetőink nagyszerűen vezessék Európát! Az európai nép érdekeit és harmonikus fejlődését szolgálják.
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy a bolygónk vezetése úgy vezesse a bolygónkat, hogy minden rezdülésükkel az emberiség harmonikus fejlődését szolgálja és képviselje.
- Elvárom, kívánom és kérem, hogy mind a 7 milliárd ember tudatosodjon, és harmonikusan fejlődjön, az isteni útmutatás értékrendje szerint.
- Örök Élet, Örök Boldogság, Örök Egészség! Amint fent, úgy lent.
- Ez így van ITT és MOST. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Köszönöm!
Legyünk mind Áldottak és boldogok mindörökké!
- A Belső öröm ébresztő
tanfolyamunk amely 2015 december 12.szombat újabb Belső öröm tanfolyamot tartunk, tarts velünk!
Csoportos tréningjeink program ajánlóját ITT találod meg.
Csoportos tréningjeink program ajánlóját ITT találod meg.
Ingyenesen hozzájuthatsz sikerkönyvemhez : Kassai Csilla 5-ről 6-ra könyvének egyszerűbb letöltésilinkje ITT!
Szeretettel: Csillátok
skype: kassai.csilla ☼
Tel: 30/856-4083
Csilla
30/5719694 Andris
Ui: Mindig tudd! Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más
a világon! Egészségre, sikerre, győzelemre fel, drága napocskáink!
2015. november 28., szombat
Az ego szerepe a fejlődésben - Bemutatom EGO Makit , EGO Királyfit és EGO Királylányt
Ismerkedjetek meg új családtagjainkkal. Ők ma jöttek velünk haza. Nagyon unom már ugyanis, hogy az egot mint szükséges rosszat, mumust, ellenséget mutatják be, sajnos tőlem sokkal képzettebb, -így azt gondolhatnánk okosabb és bölcsebb tanítók is.
Megmutatom nektek, hogy az egoból hogyan lehet király vagy királynő.
Minden módszerem ennek gyakorlati módjáról szól.
És miért is fontos, hogy magunkra ne mint majmokra, lenézzünk, hanem királyként és királynőként fel?
Minden módszerem ennek gyakorlati módjáról szól.
És miért is fontos, hogy magunkra ne mint majmokra, lenézzünk, hanem királyként és királynőként fel?
Hát azért,mert a fel nem épített ego sem majom, ahogyan sokan tanítják, hanem csak egy neveletlen gyermek.
És ki tehet arról, ha egy gyermek neveletlen? Hát a szülő. A TE esetedben és minden más ember esetében ez pedig nem más, mint az a tudat, aki tévesen a hibáival és nem az erényeivel azonosítja magát.
Esélye nincs annak az embernek tudatosodni és felnőni, aki saját magára úgy tekint, hogy utálnia kell saját magát, mert ő csak egy majom. Egy senki, egy lúzer, egy nagy nulla.
Amikor egy önbizalomhiányos embernek nem elég a saját önbizalomhiánya, még tudatosítják is vele, hogy az egoja a hibás mindenért, még jobban fog magára haragudni, és hibáztatni fogja az egoját. Már pedig tök mindegy, kire haragszunk. Magunkra másokra, vagy az egész világra. A harag, az harag. Azaz lehúzó érzelem.
Úgy pedig, a büdös életbe nem lehet felemelkedni, hogy ha saját magunkat, utáljuk, megtagadjuk, leépítjük, lenézzük, vagy megalázzuk, legyen az bármely részünk. Testünk, lelkünk, tudatunk, egonk, szellemünk.
Az ego nem ellenség, nem majom, nem hasmis lélek, és semmi sem, amivel bántjuk. Viszont rosszul esik neki, mint mindenkinek, amikor őt hibáztatjuk minden rosszért. Ő boldogan szolgál téged, hogy ha felépíted.
Az életben való boldoguláshoz szükséged van rá, Még Osho, a spirituális tanító is azt mondja: Az egora szükséged van, tedd a barátoddá.
Én továbbmegyek! Ne csak a barátoddá tedd! Építsd fel! Csinálj belőle, királylányt, vagy királyfit! Szeresd, légy rá büszke, adj neki isteni értékrendet és egy olyan énideált, amivel elégedetté teszed őt. Akivel szívesen azonosulna. Mutasd meg neki, hogy kivé válhat, és boldogan megteszi!
Meg fogsz rajta döbbenni, mennyire meghálálja. Amikor szeretetet kap, el kezd kinyílni, és boldogan szolgál téged. Nem ellenkezik már, nem csinál butaságokat, nem fog akadályozni többé céljaid elérésében, csak meg kell vele értetni, hogy szeretve van, és hogy bármire képes, mert ő fontos, hasznos, jó, és azért van, hogy fejlődjön. Minden érte történik, és nem ő elenne. És akkor fel fog nőni. Királylány, vagy királyfi lesz belőle.
Amikor pedig ez megtörtént, akkor az ego egy idő után még tovább akar fejlődni, mert nem éri be a saját királyságával, többet akar. És ahogy kutat, keres, befeléfordul, mert kint már nem talál semmi érdekeset, és azért is mert rádöbben, hogy egyedül nem tud megbírkózni a világ bajával. Ilyenkor elmondhatjuk, hogy bekövetkezett az intellektuális megvilágosodás. Amikor az ego már tudja, hogy ő nélküle sohasem válhatott volna a majomból királyfi, vagy királylány. Ekkor felnőtté válik. Olyanná, aki már felfogja saját felelősségét és helyét a világban, és már segíteni akar másoknak is.
A továbblépés pedig akkor jön, amikor rádöbbenünk, hogy az ego csupán szerep, egy eszköz ahhoz, hogy a bennünk rejlő örök életű kincset felfedezzük. Ez pedig saját szubjektív énünk. A belső Én.
Minden öröm forrása. Igazi önvalónk. Amikor az ego kiteljesedett, akkor már őszintén nyit a természetfölötti vagy magasabb rendű felé, mert látja, hogy ami van a világban, az torz, és érzi, tudja, hogy van ettől egy sokkal jobb is, amit érdemes megismerni, és megvalósítani itt és most a Földön.
Tehát dióhéjban: Az objektiv én akkor válik felnőtté, azaz szubjektív énné- amikor eléri az önbecsülésnek azt a szintjét, amikor tiszteli, szereti önmagát, és már tudja, hogy az ego sohasem volt sem majom, sem király és királyfi, hanem mindig is hűséges társ volt abban, hogy elérje fejlődésének azt a pontját, amit isteni vagy magasabb rendű énnek nevezünk, mert ő a mi bennünk lakó szubjektív énünk.
Az ego legmagasabb szintje ugyanis a tiszta tudat.
Odáig viszont fel kell nőni. Tehát maki majomból, -akit hibáztatunk,- felépítjük magunkat életünk királyává vagy királynőjévé. akit már szeretünk. Amikor ez megtörtént, jöhet a következő önépítkező fázis: Szubjektív énünk kiteljesítése. Királynőként és királyfiként ez nem teher, hanem boldog áldozat önmagunkért és másokért. Mert hogy utunk közben mások is fontossá válnak. Segíteni szeretnénk nekik.Így válik az egóból lélek.
Nem harcok és önmarcangolás árán, hanem felépítés, sok önfejlesztő munka árán.
Ne higgyetek azoknak a tudatlan tanítóknak, akik bántják az egot. Az egonak sem a megvetésével, sem a megtagadásával nem juthattok előbbre.
Az ego fontos. Szükséges, nélkülözhetetlen része az embernek. Aki felépíti, az hatalmasat lép előre a fejlődésben, mert a felépített ego = lélek. A lélek pedig örök életű, mindig boldog, mindig egészséges, és sohasem szenved.
Objektív kifelé élő sáremberből szubjektív befelé élő Isten emberré válni.
Mert az Ego vagy Éntudat legmagasabb foka maga Isten aki mindenható. ☼
Csupán ennyi végső célja van az önfejlesztésnek. legjobbá válni. Kihozni magunkból a legtöbbet, magunkért, másokért, és a világért.
És emlékezzünk csak, mit is mondott Carl Gustav Jung: “Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé tekint ébred.”
Szeresd magad. Mert belőled csak egy van. Mások többen vannak, őket könnyű pótolni. ♥
Mikor ma mentünk megvenni a majmot, és a többi babát, hogy a holnapi videómhoz 2015.11.29 legyenek szemléltető eszközeink, éppen belefutottunk a Star Warsba.

Hát persze!!! Hiszen az erő velünk van! Az erő azzal van, aki hisz! Én ezt égi jelnek tekintem, és boldogan hoztuk haza Ego Makit és a többieket. Ingyenes volt a fotózás, sőt! Kaptunk 500 Ft ajándék utalványt is. Én ilyenkor már csak mosolygok az orrom alatt. Ugyanis Az Úr mindig megmutatja, hogy Ő valóban csodásan működik. ☼
És mindig tudd! Te vagy az életed sugárzó napja, senki más a világon! ☼
2014. március 11., kedd
Az élet nem felfedezés, hanem teremtés -egy újabb ötihatis csúcs sikertörténet
Minden tréner álma, hogy tanítványai ne csak értsék, hanem alkalmazzák is a tudást, amellyel szebbé-jobbá tehetik életüket. Ez a levélke egy olyan napocskától származik, aki novemberben kezdte az önmagán való munkát módszeremmel.
És lám, mostanra érett be. Sokat, nagyon sokat dolgozott magán, ahogy levelében is leírja, de meg is van az eredménye. Potyognak az örömkönnyeim, és természetesen ebből videó lesz. Hadd tudja meg mindenki, amit ez a csodálatos teremtés megteremtett magának.
Ő még 2013 novemberben így becézte magát: vadbarom! Ez volt a legkedvesebb szava önmagához. Ma már csak kedves tündérkének szólítja magát, aki mindenből a legjobbat érdemli! Idáig lehet eljutni a pokol mélységeiből, hogy ha tudjuk, mit akarunk, és tartjuk magunkat az 5ről6ra módszerhez.
Köszönöm Istenem4 Köszönöm Beatrix! Köszönöm Kassai Csilla! Ez csodálatos!
Itt tudtok regisztrálni új programunkra, a napi jósorsra. Áldás mindünkre.
Ez a következő lépcső azoknak, akik már rendelkeznek 5ről6rával, főnixszel,
Várunk mindenkit minden programunkra! Áldás Mindünkre. ♥
Régen nem jelentkeztem.Alakulóban voltak a dolgaim és gondoltam megvárom amíg pozitív eredményekkel állhatok elő.Eljött hát a pillanat!Viszont lehet,hogy kicsit hosszabbra fog sikerülni,annyi minden történt.Aztán majd szeretnélek megkérni,csemegézd ki belőle az építő momentumokat és oszd meg a többi kedves Napocskával,hiszen tudod,ha csak egy egy valakinek segítünk az már boldogság.
Szóval az elejét tudod a történetnek.Novemberben csináltam a Főnixet,és a 21 nap után valami fergetegesen éreztem magam.Majd karácsonyra haza utaztam szülőkhöz,ami nagyon időszerű volt és nagyon vártam is.Viszont lehet,hogy nem a legjobb volt önmagamra nézve.Szülők 100%aggódás és negatív energia.Jaj,mi lesz ha...és nehogy úgy legyen,mert akkor aztán megnézheted magad.Szóval mikor vissza jöttem rá egy hétre ahogy anyukám megjövendölte kirúgtak a munkahelyemről.
Ez január közepén történt,ekkor beszéltünk utoljára.Próbáltál kézzel-lábbal segíteni,hogy megértsem,de akkor még nem ment.Vegyem le a problémáról a figyelmem,küldtél hála lapot stb,hallottam én amit mondtál,az információ megvolt,de nem értettem azt hiszem.
Ma már értem.
Nem voltam rosszul,mert rengeteget gyakoroltam.Reggel is este is 1-1 órát és napközben is munkahelybevonzó ima,áldásküldés buszon,metrón,egész nap okos kérdések,tehát nem engedtem be semmit ami negatív.
Viszont valahogy a testem nem akart engedelmeskedni.Volt,hogy reggelre 8 herpesz lett a számon,majd belázasodtam,ágynak estem.De nem adtam fel!
Gyakoroltam és gyakoroltam és gyakoroltam!Nem mindig voltak egyforma jó eredmények.Akkor azt mondtam:ez ma egy ilyen nap.Majd holnap jobb lesz.És jobb lett.Éjjelente nem tudtam aludni,ettől szenvedtem leginkább.Majd amikor a relax teám is csődöt mondott,úgy döntöttem neki megyek az éjszakának tea,valeriana és egyéb kegyszerek nélkül.Ha így sem alszom és úgy sem,akkor minek?Ekkor jött a Pál-fordulat.
Az első éjjelnem volt túl vidám,2 órát aludtam.Általában videókat nézegettem Tőled és olyan emberektől akik szintén ilyesmivel foglalkoznak.Nem tudom hány százat néztem végig,mindegyikből tanulva.Majd egyik éjjel a szőnyegen ülve meditálni próbáltam volna,jött egy érzés.Nem gondolat,Érzés!Elkezdtem hálát érezni azért,hogy vagyok.Hogy van kezem,lábam,szemem,amivel még látok is!Hogy fedél van a fejem fölött,hogy egészséges vagyok,szép és okos,szerető testvérem,barátaim,szüleim vannak.Nem tudom hány percig soroltam,de ezzel együtt olyan nyugalom és belső boldogság,békesség telepedett rám amilyet még soha nem éreztem előtte.Ez volt a megértés pillanata.
Majd végig aludtam másfél napot és azóta minden éjszakát.És itt jön,hogy mennyire minden értünk van!Elkezdtem hálát érezni azért,hogy kirúgtak.Hiszen ha ez nem történik,sosem lett volna ennyi időm,hogy csak magammal foglalkozzak.Olvassak,imádkozzak,befelé figyeljek.
Hiába mondtad Te és olvastam és hallottam,egyszerűen nem értettem,hogy a külvilág egy tükör.Azt látod a világban ami benned van.A helyzetek,az emberek körülöttünk,mind azt mutatja ami bennünk van.Mi mást is mutatna?Ahogyan érzel.Az élet nem felfedezés,hanem teremtés.Ahogyan érzed magad.Ma már olyan egyszerű mint egy pofon.De ezt mindenkinek magának kell megszülnie és mint olvashatod,nem volt könnyű szülés.
Tehát csak azt szeretném ha megosztanád,ha valakinek nem úgy megy a tudatos teremtés ahogyan szeretné,és nem úgy jönnek az eredmények ahogyan szeretné,az Úristenre kérem fel ne adja!Mert lehet,hogy nem 21 nap lesz,hanem 22-23 vagy 25,de nem marad el a csoda!Nekem 30 nap volt.
Csak kérni kell!Segíts Istenem,segíts.Azt hiszem nekem ez volt a varázs mondatom.
Segíts,Istenem segíts,hogy megértsem,hogy hogyan tovább és merre.Köszönöm,hogy kinyitod a szemem a fülem, a lelkem,a tudatom,az érzéseim,hogy megértsem.Tudom,hogy siker, szerencse, harmónia, boldogság, bőség, szeretet ragyogja be az életemet,életem minden szintjén és minden pillanatában.Legyen így,most.
A másik hiba amit vétettem,-ha lehet ezt hibának nevezni-amikor az ember kéri,a segítséget,akkor engedje,hogy segítsenek.
Nem úgy mint én csináltam,hogy azt aztán már nem!Nincs az az Isten,hogy én azt és úgy stb.Mert van!Hogy azt és úgy és képzeld ennél jobbat nem is tehet magával az ember.Ez van most.Olyan munkám lett,amire azt mondtam,hogy nincs az az Isten.De ilyen szuper helyem az anyám hasában sem volt.Úgy kaptam pontosan mindent ahogy kértem.Kértem olyan munkahelyet ahol megbecsülik és megfizetik a munkámat,segítőkész,barátságos kollégákat,normális beosztást,ne kelljen éjszakázni,és bírjam fizikálisan,vagyis a nekem minden szempontból legmegfelelőbbet.Azt kell mondanom:tejesítve,ebben a sorrendben!
Olyan jól érzem magam,mint még soha talán.Hihetetlen és fantasztikus érzés amikor az ember kezébe veszi a sorsát és tudja,hogy ezt teremtettem,ezért ez és ez történik velem.És nem ez miért történik velem?Óriási különbség tudni,hogy nem a sors és nem az élet hanem én!Én vonzom magamhoz azáltal,hogy nem tanultam meg a leckét.Nem az élet ajándékoz,hanem mi kerülünk magasabb szintre.
Szóval sokadszor is köszönöm Neked és persze magamnak,hogy ilyen szorgalmas és kitartó okos kis tündérke vagyok.Lettem.Általad,veled,nem is tudom,hogy fogalmazzam.Köszönöm.Lassan azt hiszem készen állok a társideál tréningre ugye? Millió puszi:Beatrix
♥
Mit is tehetnék hozzá ehhez a nagyszerű íráshoz? Íme, ez történik, amikor megszületik a megértés.
Amikor leesik a tantusz. Amikor átfordul a tudás bölcsességgé az önismeret szűrőjén keresztül.
Boldog vagyok.
Hát nem csodálatos a világ?
2013. szeptember 29., vasárnap
Két nappal túl az ötvenen.-Gondolatok Tőlem Neked,- és egy kérdés:"Uram, csak ennyi?"
Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a
kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a
kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt
tortát az egészségemre. A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.
A kicsi unokám, Rebeka, elhozta a hegedűjét, és játszott nekem három dalt is! A Boldog szülinapot azt nem játszotta el, mert nincs megelégedve saját játéktudásával ebben a dallamvilágban, de játszott helyette nekem három másikat!
Megvallom, sosem voltam oda a komoly zenéért, sajnos. . . De amikor az embernek a saját unokája játszik hegedűn, az teljesen más! Nincs attól szebb zene, nincs attól szebb hangzás, és nincs attól szebb látvány!
És mikor Kattingatós királyfi is hegedült Rebeka hegedűjén, na az volt maga a mennyei manna. És amikor együtt elvonultak Andris szobájába zenélni 432 Hz-en, azt hárman hallgattuk végig a nyitott ajtón keresztül. Én, anya és apa, aki a kisfiam, a maga 34 életévével.
Drága Timikém, megkaptam Lacikáéktól a közös ajándékotokat, de meg kell vallanom, maga az a tudat, hogy fontos nektek az én születésnapom, hogy gondoltok rám, hogy ilyen szépek, és csodálatosak vagytok, mindenki boldog párkapcsolatban él most már velem együtt, a legszebb ajándék nekem a világon! ♥
Azt mondják, egy anya csak annyira lehet boldog, mint a legszomorúbb gyermeke.
A másik gyönyörű gyermekemék pedig, a kisfiamék itt voltak személyesen nálunk engem felköszönteni az 50.-ik szülinapomra.
Az én gyönyörűséges kislányomék több ezer kilóméterre élnek tőlünk. Ezt a kedves képet küldte tegnap nekem, hogy felköszöntsön. Megvette a kedvenc virágomat, a gyönyörű hófehér rózsát, és ettek egy finom sajt tortát az egészségemre.
Nekem mindkét gyermekem boldog, és én is az vagyok. Ám ez nem volt mindig így. Ma már világosan látom, hogy a tudatos önismeret által és az ebből fakadó természetes módon kialakult hitem által jött rendbe a saját életem, és mivel mindkét gyermekem nyitott a lelki életre, és alkalmazza a tudást, azt övéké is rendben van. Ők is dolgoznak magukon, ők is alkalmazzák és éppen ezért gyönyörűséges számomra ezt látni, hogy mindenki sínen van, mindenki rendben van. Sőt, a boldog, ideális párkapcsolatomat, az ikerlelkemet is az önismeretnek, saját magam tudatos felépítésének köszönhetem. ♥
Manapság nagyon sok olyan konzultációm volt,melynek során sorra fény derül a generációs mintákra, amelyeket bámulatos módon tudunk átalakítani, transzformálni az önmagunkon való munka által.
Ennek része az ibolyaláng, de tudnotok kell, hogy ez nem helyettesíti a tudatos önismeretet.
Miért is?:
Hát azért, mert ibolyalángolhatjuk magunkat és a környezetünket ezerrel. Feloldhatjuk a a több évszázados félelmeinket vele DNS szinten. Ám ha nem változik a gondolkodásmódunk, és nem jön létre a felismerés a tapasztalásinkból, nem fejlődtünk semmit, és vissza fogjuk termelni a helytelen gondolkodásmódunk által a hozzájuk kapcsolódó helytelen érzéseket. Olyanokat, mint félelem, szorongás, bűntudat, stb, és ott vagyunk, ahol a part szakad.
Mi tehát a megoldás?
A jó alapozás, pont úgy, mint egy ház építésénél, mert egy jó alapra már lehet építeni.
Egy ember esetében ez a jó alapozás a félelmek tudatosítása, okának megkeresése, feloldása és sorsjavító új szokások felépítése. Ezt követően tisztázzuk, hogy te nem az vagy, amilyen szerepet játszol most az életedben a másoktól felvett minták alapján, és ezen bármikor változtathatsz, jöhet a segítő EGO építés, célok kitűzése, mert ha ez megvan, és beépül szokásainkba önmagunk tisztelete, szeretete, és megbecsülése egy optimista értékrend szerint, már jöhet az ibolyaláng, és jöhet minden más is. Egy szorongásoktól mentes ember ugyanis már képes felfogni az információkat, magyarán hatékonyan tud tanulni.
A kislányom is használja ezeket a dolgokat, minden tréningemet elvégezte. Milyen érdekes! Aki dolgozik magán tudatosan, az sikeres lesz? Az alkalmazza a tudást, az boldog lesz? Aki megtanul hinni és bízni, jó kapcsolatban lenni a természeti erőkkel, és azok forrásával, az erős lesz?
A válasz egy határozott és egyértelmű IGEN.
A lányom és fiam párjai, másik felei előtt pedig le a kalappal! Csodálatos nagyszerű Emberek. Nincs a menyemnél jobb anya a Földön. Nincs a vőjelöltemnél jobb Ember a Földön.
És mikor tegnap az én csodálatos menyem azt mondta, Csilla, már most félek, hogy egyszer el kell engednem Rebeka kezét, olyan jó volt, hogy mondhattam neki, Te nagyon jó anya vagy, drága Eszter, és van egy remek könyv, ami tele van olyan imákkal, hogy a szülő a gyermeke miatt érzett félelmét hogyan tudja átalakítani bizalommá? A könyv címe: Az Imádkozó szülő hatalma. ANNYIRA TISZTELEM a MENYEMET AZÉRT, HOGY MÉG ETTŐL IS JOBB ANYA ÉS TÁRS LEGYEN! És ezt tegnap meg is mondtam neki! mindketten nagyon elérzékenyültünk. Tudja, hogy szeretem.
Azt mondja Brian Tracy, valamennyien áldozatok áldozatai vagyunk. Nem volt kitől megtanulnunk az önismeretet, mert szüleink sem optimális módon lettek felnevelve. Ám ennek most már nem kell így lennie.
Nem kell a félelemnek, szorongásnak,boldogtalanságnak generációkról generációra tovább másolódnia.
Az önismeret valóban gyógyító hatással bír. Pont úgy, mint ahogy nagy tudósunk Selye János orvosbiológus kutató 1956ban 20 esztendei stressz kutatásról szóló bestsellerjében már megírta.
Nincs új a Nap alatt. Világosan látható, hogy a tudomány és a hit napjainkban összeért.
2013. szeptember 27-én beléptem az ötödik X-be. Ma 50 éves és két napos vagyok. :D
MOST jutottam ahhoz a felismeréshez, amit egyszer régen mondtak nekem, vagy úgy 20 esztendeje, és akkoriban sehogyan sem értettem.
"Egy ember megkérdezi Istent, hogyan tudja Istent megismerni, szolgálni, és hálát neki az életért, és erre az volt a válasz, hogy ha annyi életet leéltél, mint ahány levele van ennek a nagy tölgyfának, akkor megismered Istent, szolgálod, és kifejezheted háládat neki az életért.
És erre az Ember így válaszolt: - Uram, csak ennyi?"
Most ötven esztendősen és két naposan azt mondom: - Uram csak ennyi?
Hálát adok az életért, a gyönyörű családomért, minden tagjáért, hálát adok a sok tapasztalatért, a boldogságért, sz értelmes életért, Tiértetek, a fejlődésért, és mindenért. Egyszóval a létezés minden pillanatáért. Az élet szép, az emberek jók, a világ pedig pont olyan, amilyenné tesszük Önmagunkat!
Hiszen sorsodban van a jellemed, vagy egyszerűbben a jellemed a sorsod. (Dr Joseph Murphy) Az isteni tudás egyházának lelkésze, és tanítója.
"Az isteni tudás pedig nem más mint maga az önismeret, mert minden egyes ember magasabb rendű énje maga Isten. Ő ül a szívünkben azon a bizonyos trónuson, ami a hatha jóga elmélyülés gyakorlatában. Ővele vesszük fel a kapcsolatot a jóga útján, és tulajdonképpen egész életünk erről a keresésről, és megtalálásról szól. Ez létünk célja, a bennünk lakó sorsjavító én, azaz a magasabb rendű intelligenciával való kapcsolódás és önmegvalósítás."
Köszönöm Teremtő Atyám és Teremtő Anyám, mindent nagyon köszönök. ♥
Kassai Csilla önismereti író és tréner
http://5rol6ra.blogspot.com
http://facebook.com/kassaicsillairoestrener
http://youtube.com/csillair
email: csillair@gmail.com
skype: kassai.csilla
tel:30/856-4083
ui. és ne feledd! Te vagy az életed sugárzó Napja, senki más a világon! A Te isteni magasabb rendű Éned ugyanis nem más, mint a TE belső Napod.
2012. április 20., péntek
Változz és változtass, teremts bőséget, új kapcsolatokat! Kapcsolódj a 21 napos online programunba!
Kigondoltuk és megcsináltuk!
Csilla videós anyagait sokan követik a facebookon és a youtubon. Az ismerősök, tanítványok gyakran írták, hogy erőt merítenek belőlük nap, mint nap. Tanultak a "valós motiváló tanmesékből" és a zenei videókból energiát merítenek.
Részletek Kassai Csilla sikerelőadásaiból
2011.06.12 Öti-hati ötödik születésnapja sikertörténetek - Csóri Dadka
2012. április 11., szerda
5-ről 6-ra Énképépítő és Sorsjavító Alap Tréning
Kérlek nézd meg az 5-ről 6-ra Sorsjavító tréning bemutató videóját.
5-ről 6-ra Önbizalom és Sorsjavító Alap Tréning
Miről is van szó?
Ahogy egy házat sem érdemes alapozás nélkül felépíteni, úgy egy sikeres, boldog életet sem. Az 5-ről 6-ra tréning a pozitív énkép, az életcélok kialakításához, a múlt feldolgozásához ad egy sikeres önmenedzselő programot. Mottónk: "Te vagy az életed sugárzó Napja!" |
FŐNIX Személyiségfejlesztő Alap Program
Kérlek nézd meg a FŐNIX szorongás és félelem oldó konzultáció bemutató videóját.
Mottó: "A külső világ belső világom tükörképe."
Főnix konzultáció , egyszeri három órát vesz igénybe, és egy 21 napra való feladatsort ad, aminek segítségével átkerülünk a nincs gondolkodásmódból a vanra.
Főnix konzultáció , egyszeri három órát vesz igénybe, és egy 21 napra való feladatsort ad, aminek segítségével átkerülünk a nincs gondolkodásmódból a vanra.
Miről is van szó?
A Főnix alap program célja, a tudatalatti mélyén megbúvó, pusztító életprogramjaink feltárása, érzelmi vírusirtása, és egy személyes, méltó életprogram megalkotása.A tudatalatti gyomtalanítása nélkül képtelenség előrejutni saját életünkben, ugyanis nincs hová beépülnie az új magocskáknak, az új céloknak. Érzelmet gondolati úton csak feltárni lehet, feldolgozni soha! Érzelmet csak érzelmi oldással lehet fedolgozni.
|
"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning
Kérlek nézd meg a " Töltődj fel" önbizalom erősítő tréning bemutató videóját.
"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning
Miről is van szó?
Miről is van szó?
A résztvevők koldusként érkeznek és királyokként távoznak . Többet nem árulhatok el a módszerről, illetve mindent elmondtam a videóban. A tanítványok nagyon kedvelik. Rendszerint az 5-ről 6-ra tréning után szoktuk megtartani. Jelen esetben is van erre lehetőség a szombati tréning napon. A pontos időpontokról a Programok, időpontok menüpontban tájékozódhattok. |
FŐNIX - Sorsideál Program - 21 nap
Kérlek nézd meg a FŐNIX - Sorsideál konzultáció bemutató videóját.
Mottó: "Hálát adok, amiért a puszta létezésem áldást jelent Önmagam és minden létező számára."
Főnix 21 napos Sorsideál Program
Főnix 21 napos Sorsideál Program
Miről is van szó?
A helyes célkitűzés szabályai és szubjektív céljaink helyes megtalálása élettervünkkel egyeztetve. Az érzelmi gyomtalanítás itt fokozottabban szükséges, mely e tréning gerincét alkotja. |
2012. április 10., kedd
FŐNIX - Társideál Program - 21 nap
Kérlek nézd meg a FŐNIX - Társideál konzultáció bemutató videóját.
Mottó: "Én vagyok az ideális Társ, mert képes vagyok szeretet adni és elfogadni."
Főnix 21 napos Társideál Program
Miről is van szó?
A méltó pár bevonzását akadályozó tényezők feltárása, feloldása és a férfi és női eszménykép, C.G.Jung által apakép (Animus) és az anyakép (Anima) idealizálása. |
FŐNIX - Pénzideál Program - 21 nap
Kérlek nézd meg a FŐNIX - Pénzideál konzultáció bemutató videóját.
Mottó: ""A pénz olyan mint a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán kihasználni." "
Főnix 21 napos Pénzideál Program
Főnix 21 napos Pénzideál Program
2012. április 9., hétfő
Olvass bele az 5-ről 6-ra Problémamegoldó és Énképépítő kézikönyvbe!
Részlet Kassai Csilla nagy sikerű 5-ről 6-ra könyv harmadik kiadásából. Ha tetszett megrendelheted nyomtatott és e-book formátumban is. A e-csomagban a könyv mellett a Határidőnaplót is megtalálod itt >>
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



