A következő címkéjű bejegyzések mutatása: énkép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: énkép. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 4., kedd

Köszönjtük a 2014 önépítkező jósorsra vágyóit az 5ről6rában!

Szeretettel üdvözöllek kedves Olvasóim!

Kassai Csilla vagyok, mániás depresszióból, pánikbetegségből talpra állt író, motivációs tréner és előadó. 2014 november 01-én éppen tíz esztendeje, hogy olyannyira nem működött az életem, hogy jobbnak láttam véget vetni neki. Amikor ez sem sikerült, arra a következtetésre jutottam, hogy ennek valami oka van.

Mikor felismertem, hogy mindent, ami történt velem, saját magamnak köszönhetek, még pedig saját hibás tudatvilágomnak, lázas munkába fogtam. Az azt megelőző két évtized alatt tanult módszerekből, olvasott könyvekből összeraktam egy problémamegoldó és énképépítő módszert, mely az 5ről6ra elnevezést viseli, és három hét, azaz huszonegy nap alatt embert csináltam magamból.

Rájöttem, hogy minden szenvedésemet az önismeretem hiánya okozza, amely az ember életében a jó közérzet, egészségtudatosság, sikeres sors beteljesítés alapja. Ahogy egy házat sem érdemes alapozás nélkül felépíteni, pont úgy nem érdemes a sorsunkat stabilan átélni.

Sikeres és látványos talpra állásomat nem rejtettem véka alá, hanem első lelkesedésemben megírtam egy könyvben, mely azóta is forgalomban van, az Agykontroll által. Leghőbb szándékom az, hogy senki se kerüljön oda, ahol én voltam, és mindenki ismerje meg annak a módját, miként tudja önbizalmát és pozitív énképét tudatosan felépíteni, minként tud átkapcsolni pozitív gondolkodásra.

Ezért tartok előadásokat szerte a világban, ezért töltöm fel hetente az önfejlesztő videóimat a youtube tv csatornámra, ezért tartok önismereti tréningeket interneten és személyesen.

Munkásságomnak bámulatos eredményei vannak tanítványaim életében is, ők aranyozzák be minden napjaimat. A sok sikertörténet, amit nap mint nap lelkesen megosztanak velem. Ám ettől is csodálatosabb eredmény számomra, hogy szűkebb családomban is élvezhetem az önfejlesztés bámulatos eredményeit, hiszen nem csak ikerlángomat köszönhetem ennek a tudatos önfejlesztő munkának, hanem azt, hogy gyermekeimmel, édesanyámmal is csodálatos, szeretetteli kapcsolatot ápulunk egymással. Ez e nélkül sosem valósulhatott volna meg.

Tehát dióhéjban: Ugyanis pozitív énkép + pozitív gondolkodás = jó sors.

Várok mindenkit, aki szeretné megismerni önmagát, és olyan személyiséggé fejleszteni, aki szeret, elfogad, megbékél, beteljesít, elégedett önmagával és másokkal, és a sorsával.

„Ma már köztudott, hogy az önismeret gyógyító hatással bír. Valamint a tudás kizárólag az önismeret által érlelődik bölcsességgé.” (Selye János Életünk és a stressz bestseller 1956)
Az 5ről6ra módszer ennek a gyakorlati kivitelezési módját nyújtja át tálcán a kedves jobb sorsra, lelki-szellemi-testi egészségre és harmóniára törekvő keresőnek.
Ezért is írtam könyvem cím oldalára a következő ajánlást:

„Figyelem! Aki tökéletesen elégedett és boldog, és elérte minden álmát, semmiképpen ne olvassa el ezt a könyvet!”

Kassai Csilla
skype: kassai.csilla
30/856-4083 

(A fotón ikerlelkemet, Szabó Andrást látjátok mellettem,  akivel két éve vagyunk együtt, aki párom, társam, tanítóm, apám, fiam, barátom szerelmem és munkatársam. Pont úgy, ahogy az ikerlelkekről meg van írva.  Minket minden összeköt: múlt, jelen, jövő, élet, életfeladat, szerelem, önkitejesítés,  Isten szolgálatában, Isten útján. Valóban igaz: Ami hihetetlen, nem biztos, hogy lehetetlen. Van kiút a boldogtalanságból, van remény,  van égi segítség bárki számára, hiszen minden lehetséges annak, aki hisz. (Márk 9:23) én még azt is hozzátenném: önmagában.)

2012. április 20., péntek

Változz és változtass, teremts bőséget, új kapcsolatokat! Kapcsolódj a 21 napos online programunba!

Kigondoltuk és megcsináltuk!

Csilla videós anyagait sokan követik a facebookon és a  youtubon. Az ismerősök, tanítványok gyakran írták, hogy erőt merítenek belőlük nap, mint nap. Tanultak a "valós motiváló tanmesékből" és a zenei videókból energiát merítenek.

Részletek Kassai Csilla sikerelőadásaiból

2011.06.12 Öti-hati ötödik születésnapja sikertörténetek - Csóri Dadka



2012. április 11., szerda

5-ről 6-ra Énképépítő és Sorsjavító Alap Tréning

Kérlek nézd meg  az 5-ről 6-ra Sorsjavító tréning bemutató videóját.


5-ről 6-ra Önbizalom és Sorsjavító Alap Tréning
Miről is van szó?


Ahogy egy házat sem érdemes alapozás nélkül felépíteni, úgy egy sikeres, boldog életet sem. Az 5-ről 6-ra tréning a pozitív énkép, az életcélok kialakításához, a múlt feldolgozásához ad egy sikeres önmenedzselő programot. Mottónk: "Te vagy az életed sugárzó Napja!" 



"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning

Kérlek nézd meg  a " Töltődj fel"  önbizalom erősítő tréning bemutató videóját.


"TÖLTŐDJ FEL" - Önbizalom Erősítő Tréning
Miről is van szó?

A résztvevők koldusként érkeznek és királyokként távoznak . Többet nem árulhatok el a módszerről, illetve mindent elmondtam a videóban. A tanítványok nagyon kedvelik. Rendszerint az 5-ről 6-ra tréning után szoktuk megtartani. Jelen esetben is van erre lehetőség a szombati tréning napon. A pontos időpontokról a Programok, időpontok menüpontban tájékozódhattok.


2012. április 9., hétfő

Olvass bele az 5-ről 6-ra Problémamegoldó és Énképépítő kézikönyvbe!

Részlet Kassai Csilla nagy sikerű 5-ről 6-ra könyv harmadik kiadásából. Ha tetszett megrendelheted nyomtatott és e-book formátumban is. A e-csomagban a könyv mellett  a Határidőnaplót is megtalálod itt >>

Kellemes olvasást és pozitív énképre fel!