"Kedves barátaim, a NEM egyáltalán nem Európa ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg: a NEM szavazással az európai értékeket, a szuverenitásunkat, szabadságunkat és kultúránkat támogatjuk, tehát a megmaradásunkat.
Akik a referendum ellen tüntetnek, nem Európáért, hanem egy globalizált világért tüntetnek." Forrás.
LUCKY IS VELÜNK TARTOTT TERMÉSZETESEN. |
Megjöttünk a szavazásról, ÉS TERMÉSZETESEN NEMMEL SZAVAZTUNK!
TUDJÁTOK, MI A DURVA? AZT AKARJÁK LENYOMNI A TORKUNKON, HOGY A NYAKUNKBA VARRNAK OLYANOKAT, AKIKET NEKÜNK KELL ELTARTANI ÉS AKIK MEGSEMMISÍTENI JÖTTEK MINKET! Nem integrálódni, HANEM ELPUSZTÍTANI!
ÉS SOK TELJESEN DEGENERÁLT EMBERTÁRSUNK EBBŐL SEMMIT SEM LÁT. MERT LUSTA PESSZIMISTA IQ-nukuk!
A szavazókörben viszont olyan dolgokat láttunk, amitől a szemeim könnybe lábadtak.
Egy 70 év körüli férfi, a bottal járó 90 év körüli édesapját támogatta a Práter utcai Szent Benedek gimnáziumban a szavazásra.
JÖTTEK A JÖVŐÉRT SZAVAZNI. HOGY BIZTONSÁG LEGYEN, FEJLŐDÉS. ÉS BÉKE. Láthatólag, ők ebből már semmit nem fognak megérni, de jöttek értünk, értetek, a jövő nemzedékéért, hogy biztonságunk, harmonikus fejlődésünk, és békénk.
Ó, hogy miért nem volt velem a telefonom? Hátulról lefényképezhettem volna őket. A szívem elérzékenyült őket látva.
Utánuk egy család következett. Három gyermekkel, bébi, bölcsis, és ovis gyermekekkel együtt érkezett anya, és apa. És láttam az arcukon, hogy igen! A jövőnk és gyermekeink jövője a tét. És szavaztak.
Utánuk egy család következett. Három gyermekkel, bébi, bölcsis, és ovis gyermekekkel együtt érkezett anya, és apa. És láttam az arcukon, hogy igen! A jövőnk és gyermekeink jövője a tét. És szavaztak.
Láttunk idős., egyedül érkező hetvenes hölgyeket, urakat, Mind jöttek voksolni a biztonságos emberi élet mellett!
Aztán láttunk több anyukát, babakocsival érkezve, együtt jöttek.
Mosolyogtak és SZAVAZTAK.
ÉS AMIKOR MINDEZT LÁTTUK, AZT MONDTUK.
HÁLA ISTENNEK, ÉS EZEKNEK A JÓ EMBEREKNEK, AKIK ODATESZIK VOKSUKAT AZ ÉRTELMES EMBERI ÉLETRE.
ÁLDÓDJANAK MEG ÉS RAGYOGÓDJANAK MEG, MINDEN ŐSÜKKEL ÉS LESZÁRMAZOTTJUKKAL, CSALÁDTAGJUKKAL EGYÜTT ÖRÖKRE!
Megvallom őszintén, én végig pityeregtem a meghatottságtól a haza vezető utat.
KÖSZÖNJÜK, HOGY ILYEN JÓ EMBEREK VAGYTOK!! :)
KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK!
Csillátok és Andrisotok