Hát az úgy volt, hogy a facebookon ránk talált egy eseménymeghívó. Mivel
hónapok óta rá vagyok tapadva Sid Roth Természetfölötti csatornájára, - amit
egy magyar házaspár, Gégény Éva és Csaba fordít magyarra, és ,propagál a
youtube-on, a web oldalán és mindenhol- nagyon erősen vágytam rá, hogy elmenjünk egy Worship, azaz Isten
dícsőítő estre az én ikerláng szerelmemmel Andrisommal.
Gégény Éva és Csaba. Isten áldja meg őket! ♥
Mikor megláttam, hogy itt, a szomszédban lesz ilyen alkalom, tudtam, hogy
nekünk el kell oda mennünk! (Életforrás Gyülekezet Budapest 1085 Népszínház
utca 26.) Mindössze hat perc tőlünk gyalog.
És kedves Napocskák! És ott voltunk. A
zene, az énekek gyönyörűek voltak! A hely pedig döbbenetes!! Egy már régen nem
működő étteremben voltunk. Mikor megérkeztünk, már pont jött a dicsőítés.Furcsa és vicces látvány volt, ahogy az üres söntésben álló fiatalok dicsőítő dalt énekeltek. Ahogy az étteremben székek voltak csak egymás mögötti sorokban, és a szembeni fal elé néztek, ahol a pásztor szintetizátoron játszik, mellette pedig egy gyönyörű hangú fiatal lány egy másik mikrofon előtt énekel és gitározik.
Mi csak este nyolcra tudtunk odaérni, mert tréninget tartottam előtte.
Kívülről láttuk, hogy odabenn már hangolnak az emberek a dicsőítésre.
Mi még soha nem voltunk ilyenen. Ahogy bementünk, csöndesen meghúzva magunkat, szépen megálltunk.
Mi még soha nem voltunk ilyenen. Ahogy bementünk, csöndesen meghúzva magunkat, szépen megálltunk.
(Dan és Marta Hirsch Életforrás Gyülekezet)
Szemben velünk ki volt vetítve a falra a dicsőítő zene szövege, angolul. Sokan énekeltek már, de mi persze halkan énekeltünk, hogy ne zavarjunk senkit. Egyszer csak egy kedves fiatalember, aki törte a magyart, szólt, hogy elől van még ülőhely. Előrementünk. Valóban volt még hely, de csak az első sorban. Leültünk.És találkoztunk Napocskákkal!!! ☼ Na, az nagyon jó érzés volt!
Aztán jött Dan! A pásztor! És azt
mondta:
IMÁDKOZZUNK BUDAPESTÉRT ÉS
MAGYARORSZÁGÉRT! ÉS MINDENKI JÖJJÖN KI
ELŐRE, AKI SZERETNE VALAMIT MONDANI ÉRTE.
Erre nem voltam felkészülve. Abban
a pillanatban hevesen megdobbant a szívem. Életemben először vagyok Worship –
azaz Isten dicsőítő - esten.
Mégis úgy
éreztem, megszólít az Isten.
És
kimentem. És el kezdtem zokogni, mielőtt megszólalhattam volna, és azt mondtam:
"Én azt
kérem a Teremtőtől, hogy vegye el tőlünk a balsorsot!
És
minden magyar szívét tisztítsa meg a félelemtől, a dühtől, fájdalomtól, a
negatív érzelmektől! És minden magyart a szeretet tüze éltessen! És legyen béke
és boldogság a szívünkben és a
lelkünkben, NEM CSAK MIÉRTÜNK! HANEM AZ EGÉSZ EMBERISÉGÉRT, A JÉZUS NEVÉBEN!
Amikor
leültem Andris mellé, csak zokogtam, és zokogtam.. .
Aztán
lehetett gyógyító imát kérni. Akkor is előre mentem. Két csodálatos hitű hölgy rátette a két
vállamra a kezét, és azért imádkozott, hogy Jézus által minden sejtemben álljon
helyre az egészség. És még sokkal többért is...
Hogy mit éreztem, azt szavakkal nem igazán tudnám kifejteni. Hatalmas béke szállt meg, miután jól kisírtam magamat. Mintha mindünkért sírtam volna. Azért a sok megkeményedett szívért, kőpáncélba zárt érzésért, amit elfelejtettünk kiadni magunkból. Amit bezártunk magunkba, mintha ezzel bármit is megoldottunk volna. Úgy tört ki belőlem, mint a zuhatag, ami életében először lát napvilágot.

Mikor kijöttünk a dícsőítő estről, csak annyit éreztem, hogy a lelkemről egy hatalmas kő esett le. Sokkal, de sokkal könnyebb minden.
És köszönöm a Teremtőnek, hogy Gégény Éva és Csaba által rátalálhattunk Sid Rothra, aki megmutatja a világnak, hogy a természetfölötti természetes.
És köszönöm Jézusnak, hogy egyetlen pillanatig sem feledkezik meg rólunk, még ha mi el is tévelyedünk tőle igen csak messzire.
"Én vagyok az út, az igazság és az élet." És valóban Ő az. Ott voltunk! Dicsőítettünk, sok angol anyanyelvű emberrel együtt énekeltünk. Akik a MI hazánkért és Budapestért imádkoztak. Azért, hogy mindünknek jó legyen!
És eszembe jutnak Dr Joseph Murphy atya csodálatos szavai:
"Isten a tenyerén hordoz. Gondoskodik rólam. Kielégíti minden szükségletemet. Köszönöm Atyám!"
Nem tudok mit hozzáfűzni! KÖSZÖNJÜK ATYÁNK! ☺ TE TÉNYLEG CSODÁLATOS VAGY!
Úgy sírtam, mint egy kisgyerek. Imádkoztam Budapestért, az egész országért, és minden magyarért. Tiszta szeretetet kértem a szívünkbe.
És akkor eszembe jutnak Pál apostol gyönyörű szavai is: (részlet: Pál apostol első levele a korintusiakhoz)

- Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
- Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
- Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.
Úgy legyen Atyánk!
Bless you Lord, oh my Soul!
Csilla és Andris
Bless you Lord, oh my Soul!
Csilla és Andris
És hogy mire jó egy nem használt étterem?
Hát erre!!! ♥
Köszönjük Atyánk! ♥